Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Joey küldetéssorozata

 



Mike Lips Last launch
Elérkeztünk Joey barátunk küldetéssorozatához. Tehát a rendelés felvétele után menjünk a térképen rózsaszínnel jelölt helyre. Pattanjunk be Mike „barátunk” kocsijába, és vigyük a következo megjelölt helyre, az autószalon mögött lévo 8-Ball nevu kissé eldugott helyen lévo kétes ügyeken dolgozó autószerelo muhelyébe. Nem utolsó dolog, hogy lassan, óvatosan vezessünk, mert ha meghúznánk véletlenül Miky kocsiját, azonnal vihetjük Luigi mellett lévo repairmuhelybe. Tehát ha 8-Ball-nál vagyunk álljunk be a garázsába, melynek eredményeként ez idozített bombát kapunk kocsink alá. Felemelo érzéssel alsó fertályunk alatt fuvarozzuk vissza magunkat az étteremhez, ahonnan elkötöttük a kocsit, majd milliméterre pontosan helyezzük vissza kocsiját a parkolóba. Nyomjuk meg a Ctrl gombot, majd szálljunk ki és kicsit sétáljunk arrébb mintha semmi dolgunk nem lenne ott.. :) Mike kisétál az étterembol, beül kocsijába, ennek következtében ugye nem kell magyarázni hogy következo vacsoráját a halak társaságában fogja eltölteni… :)


Fereweel Chunky Lee Chong
Tehát ezt a kimondhatatlan nevu keletrol érkezett emberkét kéne nekünk eltenni láb alól. Mi sem egyszerubb… Sétáljunk a megjelölt helyre, a kínai negyed egyik sétálóutcájába, ahol 4-5 izmos testor fogad minket. Legkézenfekvobb megoldás hogy küldjük telibe oket egy molotow koktéllal, vagy ha éppen nincsen kéznél ilyesmi, lojjük le oket. De gyorsnak kell lennünk, mert kínai barátunk azonnal el kezd menekülni a helyszínrol. Mivel ezt nem hagyhatjuk, eredjünk utána. Beszáll egy lerobbant kombiba, ami könnyen utolérheto. Ezek után már könnyen a pokolba küldhetjük kedves bevándorló barátunkat! :)
 


 

Van Heist
Most egy pénzszállító kocsi elrablásával bíz meg minket Joey barátunk. Szerezzük ismét egy tuzoltókocsit (legegyszerubb módja, ha elkötjük a benzinkúttal szemben veszteglo tuzoltót). Menjünk a megjelölt helyre, majd a felkelo napfényben halványan körvonalazódó pénzszállítót tiszta erobol találjuk be frontálisan. Vigyázzunk hogy ne boruljon fel mert akkor lottek a küldetésnek. Tehát miután ez már megvan kb. 15 járor kocsi azonnal utánunk ered. Ezzel ne törodjünk, szorgalmasan ostromoljuk a pénzszállítót. Ha a damage-meter eléri a 100%-ot, a pénzszállító soforjei fejvesztve menekülnek a kocsitól, magára hagyva a pár millát amit a kocsi rejt a rakterében. Tehát ugorjunk be, és vigyük a megjelölt helyre. A zsarukkal ne törodjünk, amint teljesítettük a küldetést azonnal lekopnak. :)


Chipriani’s Chauffeur
Tehát furikázzuk el magunkat a megjelölt helyre, vegyünk fel egy Toni nevezetu figurát. Vigyük el egy boltba, ahol régi barátaival akar váltani pár szót. Tehát a vérfürdo után vigyük ot haza és máris kész a küldetés.


Dead Skunk In Da Trunk
Tehát lopjuk el a megjelölt kocsit, melynek csomagtartója egy vérben úszó, szmokingba bújtatott bábut rejt. :) Páran utánunk erednek, bizonyára nem békés szándékkal, azért padlógáz, és irány az autószalon mellett lévo zúzda!


The Gateway
Joey búcsúküldetésnek egy bankrablást tuzött ki célunk elé. Pontosabban nekünk csak segédkeznünk kell mint sofor. Erre az akcióra leginkább ajánlom a Hummer-t vagy egy tuzoltókocsit. Menjünk vele a megjelölt helyre, fejeljük meg a KOCSI dudáit, ezután máris mellettünk tudhatunk 3 rossz arcú bunözot a kocsinkban. :) Ezután menjünk velük a megjelölt helyre vagyis, a bankhoz. Miután ok illedelmesen elkérték a pénztáros nénitol a barna szatyrokat, máris a nyomunkban tudhatunk 10 járorautót. Mivel a küldetés befejezéséhez le kell ráznunk minden minket üldözo zsarut, legkézenfekvobb, ha összeszedegetjük a kék rendorjelvényeket, vagyis a bonuszokat. Ha felszedtünk egy ilyet máris egy csillaggal csökken a körözöttségünk. Tehát egy ilyen csillag van rögtön innen egy sarokra egy sikátorban, utána Joey mögött lévo dokkban is találhatunk egyet, és ha még továbbra sem szeretnénk fitogtatni vezetoi tudásunkat, találhatunk még egy ilyet Toni villája elotti sikátorban (az autószalontól felfele utazva van egy tengerparti villája). Tehát ha leráztunk minden zsarut fuvarozzuk vissza a díszes társaságot rejtekhelyükhöz, ezzel le is tudhatjuk Joey küldetéssorozatát.